Húszszázalékos árbevétel-növekedést tervez a Schäfer-Oesterle Kft.

Mintegy húszszázalékos árbevétel-növededést tervez idén a bonyhádi székhelyű autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft., amely 2016-ban közel egymilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre. A bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó cég 2016-os árbevétele előzetes adatok szerint 3,3 milliárd forint körül alakult, idén pedig mintegy négymilliárd forint lesz – mondta Hagen Tamás, a társaság pénzügyi vezetője az MTI-nek.

A cég a közleménye szerint tavaly a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 443 millió forintos támogatásával, összesen 924 millió forint beruházással fejlesztette bőrszabászati tevékenységét. A tervezett árbevétel-növekedés annak köszönhető, hogy idén teljes kapacitással üzemel a projekt keretében vásárolt hét új berendezés a 2015-ben átadott, 4000 négyzetméteres bonyhádi gyárban. A társaságban 2015-ben a Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt. 223 millió forintos tőkeemelést hajtott végre, amellyel 26 százalékos részesedést szerzett.

Az 1976-ban alapított német Schäfer-Oesterle csoport autóipari alkatrészek bőrrel való bevonására specializálódott. A csoport a német autóipar luxus gépjárműire jellemző kisszériás manufakturális termékek – kalaptartók, konzolok, karok, belső ajtóburkolatok – terén az egyik meghatározó piaci szereplő. Termékeiket a németországi, valamint a 2005-ben alapított magyar leányvállalat bonyhádi gyárában állítják elő, amelynek vásárlói közé tartozik az Audi, a BMW, a Lamborghini, a Porsche, a Rolls-Royce vagy a Bentley is – írták a közleményben. Közölték azt is, hogy a beruházásnak köszönhetően 119 dolgozójuk megtartása mellett 66 fővel bővítették a létszámot. A pénzügyi vezető tájékoztatása szerint jelenleg több mint kétszázan dolgoznak a bonyhádi üzemben, az elkövetkező két évben 250-300 fő foglalkoztatását tervezik.

Forrás: MTI

Új üzemcsarnokot épít Tamásiban a Fémvillszer Kft.

Több mint négyszázmillió forintos beruházással új üzemcsarnokot épít a Tolna megyei Tamásiban autóipari alkatrészgyártáshoz a Fémvillszer Lakatosipari Kft. – közölte a móri székhelyű cég hétfőn az MTI-vel. A kft. a Széchenyi 2020 program ötvenszázalékos, 214 millió forintos támogatásával valósítja meg a projektet, a 700 négyzetméteres üzemcsarnok várhatóan márciusban elkészül.

A társaság közleménye szerint Tamásiban az autóipar számára hűtő-fűtő vízcsöveket rögzítő, forgácsolt alumínium csatlakozókat állítanak elő CNC-marógépekkel és esztergagépekkel nagy sorozatszámban. Az eszközök beszerzésével egy hatékony gyártósor valósul meg, amellyel a vállalkozás képes lesz megfelelni az autóipari alkatrészekkel szemben támasztott szigorú követelményrendszereknek. Szabó Levente, a cég társtulajdonosa elmondta: megrendelőjük közvetlenül értékesíti termékeit a Volkswagen-csoportnak. A cég a tamási üzemben 15 embert foglalkoztat majd.

Az 1998-ban alapított kft., amely gépgyártással és munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozott, 2016-os nettó árbevétele nagyságrendileg megegyezik a 2015-ös 579 millió forinttal, a nettó árbevétel 2017-ben a termelés felfutásával várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot.

Forrás: MTI

 

Öt év alatt több mint 700 álláskeresőt juttatnak munkához Tolnában

Több mint 700 álláskeresőt juttatnak munkához a Tolna megyében most kezdődő, három-ötéves foglalkoztatási paktumok keretében, amelyekre összesen 2,3 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból.

A Tolna megyei önkormányzat tájékoztatása szerint a megyében négy projekt indul elsősorban a hátrányos helyzetű és nem aktív emberek foglakoztatására. A 2021-ben záruló programok keretében 1750 álláskereső bevonásával Szekszárd térségében 171, a bonyhádi térség 25 településén 71, Tamási és Dombóvár környékén 63, a megye további településein pedig 459 ember elhelyezkedését segítik elő képzésekkel, bér- és keresetpótló támogatással.

A helyi önkormányzatok közlése szerint a támogatási szerződést a szekszárdi önkormányzat már megkötötte, a másik három projekt várhatóan márciusban kezdődik el. A megyeszékhelyen előnyben részesítik többek között a helyi termékek előállításához szükséges képzéseket, de turisztikai és szolgáltatási csoport is alakul. Bonyhádon nem neveztek meg ágazatokat, de felmérték azoknak a cégeknek a munkaerőigényét, amelyek európai uniós gazdaságfejlesztési támogatásra pályáztak; többek között az autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft., és a gyümölcsfeldolgozó Völgység Kincse Szociális Szövetkezet jelezte fejlesztési terveit. Tamásiban a Tamási Hús Kft., a Philips Lighting Hungary Kft. keres folyamatosan munkaerőt – mondta Széles András (Fidesz-KDNP) alpolgármester.

Tolna megyében a kormányhivatal adatai szerint 2016. decemberben 6911 álláskeresőt tartottak nyilván, az előző hónaphoz képest 76-tal, az egy évvel korábbihoz képest 1592-vel kevesebbet. Az álláskeresők között 1891-en voltak ötven évesnél idősebbek, 1887-en pedig tartósan, több mint egy éve munkanélküliek. Utóbbi csoport 50,2 százaléka legfeljebb alapfokú végzettségű. Decemberben 1210 üres állás volt Tolnában, amelyből 117-hez nem igényeltek a munkáltatók állami támogatást.

Forrás: MTI