Növelte árbevételét a Tamási-Hús Kft. tavaly

Mintegy öt százalékkal növelte árbevételét és csaknem tíz százalékkal termelését a császárszalonnát gyártó Tamási-Hús Kft. tavaly – közölte az osztrák tulajdonú cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel. A kft. nettó árbevétele az előző évi 11,7 milliárd forint után 2016-ban várhatóan 12,6 milliárd forint körül alakul, és mintegy 400 millió forint pozitív eredménnyel zárják az évet – mondta Sándorné Rozinger Mária.

A társaság tamási üzemében tavaly az előző évinél 590 tonnával több, 7250 tonna kész terméket állítottak elő, amelyhez 11 600 tonna csontos-bőrös szalonnát használtak fel. A 2005-ben alakult kft. elsősorban nyugat-európai nyersanyagból állít elő sült, füstölt, főtt, szeletelt, darabolt császárszalonnát. Belföldi vágóhidakról az alapanyag mintegy tíz százalékát szerezték be.

A cégnek 2016-ban kisebb arányban nőtt az árbevétele, mint 2015-ben, amit a cégvezető az alapanyagárak máig tartó, mintegy ötvenszázalékos növekedésével magyarázott. A növekedést csak a – kizárólag exportra gyártott – sült szalonna esetében tudták áthárítani a vevőkre, a főtt és füstölt, szeletelt termékek esetében a növekedés felét tudta érvényesíteni áraiban a társaság. A cég termékeit 40 százalékban belföldön, 60 százalékban külpiacon, főleg Németországban és Angliában értékesítették. A Tamási-Hús 2013 óta nem szállíthat az európai uniós embargó miatt Oroszországba; az orosz kivitel addig exportjuk 5 százaléka volt.
A 300 főt foglalkoztató társaságnál idén az alapanyagárak csökkenésére, a jelenlegi piacok megtartására és 10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak – mondta az ügyvezető.

Forrás: MTI