A szakképzést segítő programok folytatását tervezi az IPOSZ

A jövőben is részt kíván venni a szakképzést segítő nemzetközi programokban az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a visegrádi országokbeli és német szervezetekkel közösen – mondta a szövetség elnöke pénteken Bátaszéken.

Németh László az ipartestületek Tolna megyei értekezletén hangsúlyozta: a Visegrádi Alap (VA) támogatásával két projektet bonyolítottak le sikeresen. Az első pályázat keretében felmérték, hogy a négy visegrádi országban hogyan működik a duális képzés, a második pályázat révén pedig négy szakma – a fém-, üveg-, asztalos- és építőipar – területén képző intézmények és szakemberek tapasztalatcseréjét szervezték meg.

A VA egy további pályázata keretében diákcsereprogramokat terveznek a négy ország között – tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a Hanza Parlamenttel együttműködve a vállalkozások átörökítésének problémájára megoldást kereső programot is terveznek. Mint mondta, Magyar- és Németországban is jellemző, hogy a fiatalok egyre kevésbé viszik tovább a generációk óta öröklődő vállalkozásokat, ez pedig a szolgáltatások szűkülését vonja maga után.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy az IPOSZ 2016-ban már részt vett a hamburgi székhelyű, 12 északi ország kézműves szervezeteit és egyetemeit összefogó szervezet Körforgásos gazdaság elnevezésű pályázatán, amelyen közel száz magyar vállalkozás indult el újrahasznosítható termékeivel. Idén az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamara támogatásával – sikeres pályázat esetén – a felsőoktatásból lemorzsolódó fiatalok szakképzésben való részvételét szeretnék elősegíteni.

Az IPOSZ szeretne tovább „nyitni” a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé azért, hogy az iparosok jobban be tudjanak kapcsolódni a szakképzésbe – mondta Németh László. Megjegyezte azt is, hogy a 188 ipartestületet tömörítő, mintegy 30 ezer tagot számláló szövetség májusi, országos közgyűlésére készülve az eddigi regionális gyűlések helyett minden megyében értekezletet tart azért, hogy a korábbinál közelebbi kapcsolatba kerüljenek a testületekkel.

Forrás: MTI