Ön fiatal vagy idős? Például ezért sem mindegy, hogy alváskor a feje melyik égtáj felé mutat.
Az Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk egzotikus blokkjában nem foglalkozunk a lakhely-központú keleti hagyománykultúrák mindegyikével, csak a nyugaton is számottevő kedveltséget szerzett „iskolákkal”. Így nem lépünk tovább a japán futon-ágy eredeti használatának és a kínai fengsuj szerinti ágyelhelyezésnek a témájánál, mégis, ha a fengsujnál tartunk, vétek lenne meg sem említeni a szanszkrit nyelvű Védák korából származó vasztu-kultúrát, illetve a japán kertrendezésnek nem sinto-alapú, hanem zen-buddhista mesterhagyományát.
A hálószobai térharmónia eredeti fengsuj-mesterei mágneses iránytűvel, emellett a szextáns (égitest-szögmérő) kezdetleges előzményét jelentő készülékkel – gnómonnal – , valamint réz ácsmércével jártak-keltek és számolgattak, kombináltak. A különböző irányokból a helyiségbe érkező természetáramok, a csí-k viszonyait elemezték; hogyan kerülhetnek majd ezek a csí-k a legteljesebb harmóniába az ágyat használandó személy emberi csí-jével, azaz lélegzetével. Voltak azonban már régen is olyan általánosabb szabályok, amelyeket ősi elemzések oly visszatérően, bőven igazoltak, hogy ellenőrző újraelemzésük éppoly feleslegessé vált, mint a klasszikus sakkmegnyitások első szakaszbeli menetéé (a feleknek x lépés erejéig nem kell gondolkozniuk, csak emlékezetből reprodukálniuk a rég kikísérletezett optimum-húzásokat). Nézzünk most néhány ilyen szabályt a mögöttük meghúzódó analitikus bölcsességek kifejtése nélkül.
A hálószoba és a fürdőszoba ne legyen szomszédos. Az ágy és az ajtó ne álljon egymással szemben: az ajtó ne nyíljon épp az alvó talpa felé („ravatalozói pozíció”). Fekvéskor a fejünk falközelben legyen, eképp az ágy legyen majdnem, de nem teljesen körbejárható. Ne lebegjen a szobaközépen, de ne is legyen kuckószerűen beragadva falak-polcok közé. Az ablak alatt se legyen. Ne aludjunk gerendák alatt, például alkalmazzunk felfüggesztett vászont. Jó, ha a szobába korán besüt a nap, de ha az ágyra süt, az már nem olyan jó (részleges elfüggönyzés, elredőnyözés). A fejrésznél jó akár kétoldalt is éjjeliszekrény, de a szobatér legnagyobb része szabad legyen a hálóban. Hangsúlyos tükör, táblaállvány (ma: televízió), családi kép a hálóban ne legyen; virág, növény a sarokban, vagy az ablak alatt esetleg, de semmiképp ne tartsunk kaktuszt, illetve más tüskés vagy kardlevelű növényt ebben a térben. Ha a falaknál szögletes bútorok terhelik a helyiséget, tegyünk rájuk puha sarokvédőket.
Ha fekvéskor a fejünk északra néz, az álmatlanság esélye lecsökken, a nyugodt álomé megnő. Ha dél felé mutató fejjel alszunk, az álmunk színesebb, mozgalmasabb lehet, de hosszabb távon ebben a helyzetben túl-energizálódunk az alvások alkalmával, felriadások érkeznek, fáradtak lesznek az ébredéseink. Ha a fej alváskor keletre/északkeletre mutat, a nyugalom fejlesztő jegyű energiatartalmakkal társul: gyerekeknek, tizenéveseknek és fiatal felnőtteknek fokozottan kedvező tájolás. Ha a fej nyugatra mutat, a nagyon mély, elsüppedt álom lehetősége nő meg, időseknek már túlsággal is, ők jobb, ha északra vagy északnyugatra mutató fejjel alszanak. Ha a fej délkeleti irányba mutat, az álom élénk, de a regeneráció mégis jó lehet. Ha délnyugatra mutató fejjel alszunk, nyugodt energiaáramlás ér, de olyan fajta, ami nyomasztóvá válhat, instabilizálhatja a rendszeresen így alvó személy életét.
Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
Kapcsolódó weboldal: Anfineo
A Távol-Kelet hálószobái – a japán hagyomány
A Távol-Kelet hálószobái – bevezetés a kínai hagyományba
—
Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom